Képzeld el: kinyitod a MacBookot, beleszippantasz az ismerős Apple-illatba, és azonnal beleszeretsz. Tökéletes billentyűzet, óriási trackpad, brutális aksid, kristálytiszta hangszórók, és minden olyan simán fut, mintha selymen siklana az ujjad. Én is így éreztem… egészen addig, amíg napi 6-8 órát nem kellett rajta dolgoznom. Mert hiába a szerelem, vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet hosszú távon megszokni – és ezért én még mindig a Windows-PC-n ülök a munka 70%-ában.
Amit tényleg imádok (és ami miatt mégis mindig visszavágyom)
A billentyűzet és a trackpad egyszerűen verhetetlen. Ha egyszer hozzászoksz, minden más laptop úgy érzed, mintha kővel püfölnéd a klaviatúrát. A hangszórók? Mintha egy drága hangfalat építettek volna a gépedbe. Az M-sorozat óta nincs túlmelegedés, nincs ventilátor-ordítás, és egy töltéssel simán kihúzod a teljes napot, akár videót vágsz, akár 50 böngészőfület tartasz nyitva. Ráadásul 4-5 év után is úgy száguld, mintha tegnap vetted volna ki a dobozból. Mint „író- és böngészőgép” tényleg tökéletes.
De ezek a dolgok még mindig az őrületbe kergetnek
Kezdjük a csatlakozókkal. Két Thunderbolt és egy jack. Ennyi az egész. Ha egyszerre akarsz töltőn lógni, külső monitort használni, pendrive-ot bedugni és egeret csatlakoztatni, akkor irány a dokkoló vásárlás. Egy vékonyka hub mindig ott lapul a táskámban, mert különben egyszerűen nem tudok dolgozni.
A bővíthetőség szó nem létezik a szótárukban. 256 GB tárhely két év alatt betelik? Kösz, most vegyek új gépet vagy éljek örökre külső SSD-n keresztül adapterrel. A RAM-ot meg eleve úgy kell eltalálni évekre előre, mert később egy byte-ot sem lehet hozzáadni. 8 GB ma már nevetséges, ha többfelé dolgozol és néha lokális AI-t futtatsz.
A fájlkezelés még mindig olyan, mintha két különböző bolygóról jött volna. Hol mentette el a letöltést? Miért nem tudok egyszerűen jobb klikk → új mappa? Miért kell három különböző helyre nézni, ha keresek valamit? És az NTFS-meghajtók írása-oltása továbbra is macskaköröm.
A szoftverellátás. Ha csak böngészel, írsz, videót nézel – tökéletes. De ha speciális programra van szükséged, ami Windowsra íródott, akkor vagy keresel alternatívát, vagy előveszed a virtuális gépet, vagy egyszerűen csak sóhajtasz egyet, és átülsz a másik gépre. A játékokról nem is beszélve: a Steam-könyvtáram 250 címe közül alig 70 indul el natívan, és azok közül is a legtöbb indie vagy 5+ éves.
A Dock és a Launchpad még mindig úgy néz ki, mintha tabletnek tervezték volna, nem munkagépeket. A Spotlight néha nem vált nyelvet, néha nem talál semmit, néha meg random dolgokat dob fel. Az ablakkezelés is olyan, mintha valaki direkt nem akarná, hogy gyorsan váltsak a programok között.
Akkor miért tartom mégis?
Mert utazáshoz, kávézózáshoz, gyors jegyzeteléshez és „csak böngészéshez” még mindig a legjobb. Mert ha leülök a kanapéra filmet nézni, akkor is ő kerül elő. Mert a trackpad és a billentyűzet miatt még mindig fáj a szívem, ha más gépen kell dolgoznom.
De amikor tényleg dolgozni kell, fájlok tömegét mozgatni, speciális szoftvereket használni, több monitort csatlakoztatni és nem aggódni a tárhely miatt, akkor átülök a Windows-gépre. És nem érzem magam árulónak.
A MacBook fantasztikus második gép. De első és egyetlen gépnek még mindig nem elég univerzális, legalábbis nekem nem.
Te hogy vagy vele? Egy gépen élsz, vagy te is „kétlábon állsz”? Írd meg kommentben!
